Együttműködik az InterTan-ker és a Debreceni Egyetem



A debreceni buszközlekedés üzemeltetésében, az új gyártóegység létesítésében, a járműfejlesztés és -tervezésben, valamint a cég folyamatirányításában is közreműködnek azok a debreceni mérnökhallgatók, akik az InterTan-ker Zrt. kísérleti képzésében vesznek részt.



Duális képzés és egy kihelyezett tanszék létrehozása is a tervek között szerepel a Debreceni Egyetem és az InterTan-ker Zrt. együttműködésének újabb elemeként. A régió meghatározó járműipari vállalata korábban is segítette az egyetemi képzést, jelenleg is foglalkoztatnak öt ösztöndíjas műszaki karos hallgatót, akik a cég munkatársai lesznek a jövőben. Az együttműködésről a Hanganyagokban hallhatnak.